|
Csak két kezem van, s ezer kellene, százszor ezer, mondtam keserüen, százszor ezer kéz, agy, szem, millió, hogy megcsináljam, amit akarok. Csak két kezem van s csak egy életem, mint bárki másnak, s egy őrült golyó, egy véletlen, egy buta tőr elég, hogy elpusztuljak, mint akárki más. Csak két kezem volt, csak egy életem… S lett millió! – mondom ma. – Én vagyok a nép, az ország: minden porcikám és minden percem és gondolatom szétosztogattam s egy-egy katona, egy-egy élet lett mind: akaratom vérben és húsban iker másai: mind egy célt lát, és ami áldozat esik, ma már nem esik céltalan. A cél: én vagyok, a cél: én magam, s még valami, amit magam sem értek s ami mégis él, ahogy a vetésben az aratás, ahogy bennem a nép: e titkos cél úgy használ engem is, ahogy másokat én, vagy ahogy a boly a hangyát, a kas a méheit. Mondják, kegyetlen és őrült vagyok, szörnyetegnek lát az idegen önzés: zümmög a vak ideológia! A nagyobb jog, a még nagyobb igazság, a természet ereje söpri el az ellenséges torlaszokat a zűrzavarból a megváltás felé. Én erő vagyok, s ahogy díszeim a tudomány, a művészet s a nők, úgy eszközöm, ha kell, a terror is, amelyet oly jól ismer Jehova. A végzet vagyok, az egyetlen út. S most jön a próba. A harc! Amit eddig csináltam, mind csak előkészület volt. Elbúcsúztam magamtól. Hogy mi lesz, én is csak sejtem. Testem óriás keretté tágult. Legnagyobb alázat, te, legnagyobb hit, segíts meg! Segíts te is, szerencse! Minden kész. Jelen vagyok az ország hetven városában, ötszázezer szuronyban mutatok a főváros felé, egy óra mulva monitoromon eldördül a jel: én megszűnök és szívem árama megindítja az új rend gépeit. (1928) |