Dokumentumok


1. Pesti Napló, 1933. okt. 29. (247. sz.) 38. p.
Szövege eltér az 1936-os Athenaeum-kiadásban és az Összes versei 1943-as kiadásában közölttől. Ld. a nyomdai kézirat (2.) leírását.


2. Az 1936-os Athenaeum-kiadás nyomdai kézirata, 36. fol.
Magántulajdon.
Lapra ragasztva a Pesti Napló-közlés kivágata autográf javításokkal; jobb felső sarokban kézírásos lapszámozás: 36; cím alatt a szerzőségi közlés áthúzva; kivágat bal szélén a Pesti Napló-közlés kézírásos datálása áthúzva. Javítás: 1. sorban: gondolatjel beszúrva: „Vörös? – Fáradt”; 11. sor: „öreg undorral mosolyogva” helyett rossz perceimben kárörömmel”; a „káröröm” felett áthúzva: „bölcs mosollyal”. A javított szöveg megegyezik az 1936-os Athenaeum-kiadásban és az Összes versei 1943-as kiadásában közölttel.


3. Szabó Lőrinc: Különbéke, Versek, Athenaeum R.-T. kiadása, Budapest, 1936, 51. p.
A 9. sorban: valószínűleg nyomdahiba következtében egy „a” névelő szerepel („Most csak az a fontos…”), amit majd az Összes versei 1943-as korrektúrájában igazított helyre; szövege egyébként szövege megegyezik az Összes versei 1943-as kiadásában közölttel.


4. Kézirat.
MTA KIK Kézirattár Ms 2171/70. 1 fol.
A Különbéke kötet megjelenése utáni másolat Bernáth Aurél hagyatékában. Feltehetően emlékül adta Szabó Lőrinc a Bernáth-házaspárnak, mivel a vers a költőnek egy náluk, Pöstyénben 1933 augusztusában tett látogatására utal, ill. az akkor vele folytatott beszélgetésükre. Ld. Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről c. menüpontot. Szövege megegyezik az Összes versei 1943-as kiadásában közölttel.


5. Az 1943-as Összes versei kefelevonata.
MTA KIK Kézirattár Ms 4653/4. 368 p.
A lap szélén nyomdahibák korrrekcióinak jelei; 9. sorban törölt névelő.


6. Szabó Lőrinc Összes versei, 1922–1943, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet RT. kiadása, Budapest, 1943, 368. p.